• forums
  • local government
  • quarters
Home

Megnyílt a világ a falunk számára

Submitted by tuzus on Thu, 2010-01-14 10:48.

Sok évtizedes vágya teljesülhetett 2009 nyárvégén a Mátra és a Bükk hegységek ölelkezésében fekvő kistelepülésünk lakóinak.
Az utóbbi évtizedek fejlődése nyomán szinte minden infrastruktúra megvalósult a tenni akaró emberek , a könyékbeli önkormányzatok összefogásával. (Ivóvízhálózat, szennyvízrendszer, gázhálózat, kábel tv, belterületi utak burkolása) A legtöbb bosszúságot a várossal kapcsolatot jelentő bekötőút leromlott állapota okozta.
Hiába alakult ki a városi szintnek megfelelő infrastruktúra, ha egyszer a magasabb szintű ellátáshoz való ejutás, a munkába járás körülményei hangulatilag mindent lerombolak.
Több, mint egy évtizede lobbizott az Önkormányzatunk , hogy a bekötőút még rosszabb állapotban lévő Tarnaszentmária felé eső szakaszát felújíthassuk. A minisztériumi szintű egyeztetések eredményeként engedélyes terv készült 12 millió forintért, aminek felhasználásával pályázat is készült, ám eredménytelen lett.
A reménysugár kisteleüléseket érintő 5 számjegyű utak felújítását célzó úniós pályázat kiírása révén kormánykezdeményezésre villant fel újra 2006-ban.
Ebben ugyan nem szerepelt a mi utunk 2010-ig, de benne volt az Eger-Verpelétet összekötő út felújítása.
Nagy Imre Országgyűlési képviselő úr jelzésére egyeztetéseket kezdtünk abban a kérdésben, hogy a jelzett útszakasz Eger-Egerszalók közötti része helyett az Eger-Egerszóláti útszakasz kerüljön felújításra.
Gyorsan kellett lépni és nagyon sok érintett egyetértését kellett megszerezni.
Sós Tamás országgyűlési képviselőnk is az ügy mellé állt. Sikeresen egyeztettünk az utat üzemeltető Magyar Közúti Kht. és a kistérség vezetésével.
Kimondottan elismerésre méltó támogatói álláspontot fogalmazott meg Egerszlók község nevében Tőgyi Gábor polgármester úr.
Így indulhatott el a program. Gyors tevezőmunka következett, majd a közbeszerzési eljárás végén a Magyar Aszfalt Kft. nekilátott a 6 m-esre szélesítéssel, vízelvezetéssel, korláttal, szegőkővel megtervezett felújításhoz, amelynek sikeres befejezését követően községünk olyan úthoz jutott, ami még soha nem volt fennállásának történetében.

Tuza Ferenc
polgármester


  • Egerszólát hírei
  • Add new comment

nfl jerseys suppliers Pretty

Submitted by Névtelen on Wed, 2012-01-11 03:05.

nfl jerseys suppliers Pretty good
wholesale coach bags Very easy to
coach handbags outlet 2012 the most popular products
coach outlet Really fit for use
coach outlet store Great
coach outlet onlinesuper cool
wholesale designer handbagswholeslae
coach outlet online Root inexpensive
coach handbags on sale 2012 the newest hottest products
authentic jerseys suppliers Honors products
nfl jerseys from china Stock up


  • reply

Cukorbetegek egyesülete - csoportkép vendégekkel

User login

  • Create new account
  • Request new password

Languages

  • English English
  • Hungarian Hungarian

Ajánlat

Egerszólát cégei - Cégfürkész.hu

EgerszalókINFO.hu

Gépház üzen

Üdv Mindenki!

Több, eddig zárolt felhasználót állítottam át aktív státuszra, be lehet lépni!

A felhasználói regisztrációt módosítottuk. Innentől az új regisztrálók bekapcsolhatják egerszólátiságukat, ezt ellenőrizzük ésatöbbi.

Gépház fórum (erről is)


careerjet.hu Heves

  • Projektmérnök (Minőségbiztosítási terület) (Ref.sz.: 4-30-29974/WO)
  • Beszállítói minőségbiztosítási mérnök (Ref.sz.: 4-30-29965/WO)
  • Vevői minőségbiztosítási mérnök (Ref.sz.: 4-30-30031/WO)
  • Kontroller - Hatvan (Ref.sz.: 1-11-30121/WO)
  • Minőségbiztosítási mérnök (Ref.sz.: 4-30-30030/WO)
  • PHP Fejlesztő vagy Rendszergazda állást keresek
  • Folyamatmérnök
  • Tesztmérnök
  • Minőségbiztosítási projektvezető (Ref.sz.: mbrpojv)
  • Minőségbiztosítási vevői kapcsolattartó mérnök
more

Önkormányzati hírek

  • Tiszavirágzás a Tisza-tavon
  • "Egy hajóban evezünk"' vízitúra - Békés - 2011. június 25-26-án
  • Digitális eszközökkel az élethosszig tartó tanulásért
  • A magyar festészet aranykora Füreden - Mednyánszkytól Barcsayig
  • Nemzetközi gitárfesztivál egy teljes héten át
more

Syndicate

Syndicate content

Navigation

  • Borlovagrend
  • kategóriák
  • kategóriák




Önkéntes banner

Szomszédaink

Andornaktálya, Cserépfalu, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerszalók, Felsotárkány, Kerecsend, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Szomolya


Pályázat

Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-magyarországi Operatív Program

Az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló projekt.

  • Pályázati azonosító: ÉMOP-4.2.2.-2007-0254
  • A pályázat címe: Egerszólát Polgármesteri Hivatal és Egészségügyi Szolgálat akadálymentesítése
  • Pályázó : EGERSZÓLÁT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT, 3328 Egerszólát, Egri út 2., Adószáma: 15379133-2-10

A projekt költsége, forrása:

  • A projekt ÁFÁ -val számított összköltsége: 10. 728. 304 Ft
  • A támogatás mértéke: 90 %- 9. 655. 473 Ft
  • Önerő mértéke: 10 % 1. 072. 831 Ft

A kivitelező: TERMÉSKŐ Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 3413 Cserépfalu, Váraljai út 45.

A projekt megvalósításának határideje: 2009. 04.30.


Active forum topics

  • Requiem az iskoláért
  • Egerszóláti felhasználók bejelentkezhetnek
  • Edzőterem Szóláton???
  • Elkészült az Olaszrizling Fesztivál 2010 programja
  • Felhasználó regisztráció, szólátiság és anonimitás
more

Civil hírek

  • MEGHÍVÓ - ÚJ CIVIL TÖRVÉNY
  • JÚLIUS 1-IG LEHET JELENTKEZNI A „VIRÁGOS EGERÉRT, SZÉP KÖRNYEZETÉRT” VERSENYRE
  • Önkéntesek Napja EGER
  • OROSZ KULTURÁLIS NAPOK - EGER - 2011. máj. 14. - jún. 20.
  • Diabétes Gyermeknap
  • Szerződéskötés - Civil Alap pályázatok
  • MEGYEI ÉS ORSZÁGOS ELSŐSEGÉLY VERSENY
  • Civil Alap Szakmai Programok 2011. szerződéskötései
  • Felhívás a magyar szellemi kulturális örökség megőrzésére
  • TE SZEDD!
more

Recent comments

  • En segundo lugar, la peluca arregló de usar
    4 days 14 hours ago
  • This sort “indolence, security, complete adjustment”
    4 days 14 hours ago
  • But periodic, personalized chinese language
    4 days 14 hours ago
  • Occupies inside the youthful persons nearsightedness
    4 days 14 hours ago
  • aa
    6 days 16 hours ago
  • aa
    6 days 16 hours ago
  • Great Buddy , Thank you for
    2 weeks 3 days ago
  • Great Buddy , Thank you for
    2 weeks 3 days ago
  • answer this post
    3 weeks 11 hours ago
  • answer this topic
    3 weeks 1 day ago
  • forums
  • local government
  • quarters