Válságos időszak és minden más ellenére is fejlődtünk
tuzus, v, 2010-07-25 15:45
Nem egyszerű manapság a gazdálkodás. Értelmezhetjük a családokra, vállalkozásokra és természetesen az önkormányzatokra is.
Ami ilyenkor továbblendít minden szereplőt: A lehetőségek pontos felmérése, az együttműködés és a széleskörű összefogás.
Azt hiszem, alapvetően ennek köszönhető kistelepülésünk töretlen fejlődése, hogy immár-szinte- városi szintű infrastruktúrában élhetnek a szóláti emberek.
Persze néhány belterületi út felújítása még hátra van és további lobbizás szükséges a csapadékvíz elvezetés megoldásához stb., de mindenképp büszkék lehetünk arra, hogy több évtizedes szervezőmunka gyümölcseként immár jó minőségű úton juthatunk el a megyeszékhelyre.
Békés, szeretetteljes, mozgalmas a közéletünk is.
Mindíg fogékonyak vagyunk az újra, a jobbra. Nem pártállástól, vallási, nemzetiségi hovatartozástól tesszük függővé a jó elgondolások megvalósítását, hanem kimondottan azt támogatjuk, ami elősegíti a közösség építését, fejlődését.
A rendszerváltás óta minden kormánnyal megtaláltuk az együttműködés módját.
Biztos vagyok benne, hogy így lesz ez az új kormánnyal is.
Tuza Ferenc
polgármester


Friss hozzászólások
23 óra 10 perc
23 óra 10 perc
23 óra 19 perc
23 óra 32 perc
23 óra 34 perc
6 nap 21 óra
6 nap 21 óra
6 nap 21 óra
6 nap 21 óra
1 hét 1 nap