• érdekes
  • hasznos
  • fórum
  • közérdekű adatok
  • szálláshelyek
  • önkormányzat
  • kapcsolat
Címlap › Fórum › Portál › Gépház fórum

Elkészült az Olaszrizling Fesztivál 2010 programja

  • Ez a hozzászólás már nem létezik.
  • Hozzászólás beküldése nem lehetséges.

tuzus, v, 2010-07-25 17:11

Nyomdai átfutás után postázzuk a meghívókat, programokat.
Szeptember 4-én ismét számíthatnak kedves vendégeink finom étkekre, remek borokra, minden korosztálynak szóló kulturális programokra.
Több, mint 20 főzőhelyen 11 település, civil szervezetek, közösségek főznek szabad tűzön ételkülönlegességeket, vagy közkedvelt finomságokat.
Neves borászaink nedűit kóstolhatják a résztvevők.(Dr.Gál Lajos, Dr.Lőrincz György, Sike Tamás, Simkó Zoltán, Hagymási József, Hangácsi Csaba, Rabóczki Attila)
Lesz szüreti felvonulás, borlovag avatás.Köszöntjük községünk első díszpolgárát. Meg lehet vásárolni a Fodor Endre által megírt Egerszólát történetét.
Este a Brezovay kastélyban borszalon, ahol "Lapoc-kása" mellett lehet megízlelni a fent említett borászaink legjobb borait.
Közben a focipályán a fiataloknak zenés buli.
Ezúttal is sok neves ember lesz majd a résztvevők között.
Díszvendégeink:
Horváth László országgyűlési képviselő
Glattfelder Béla Eu. Képviselő
Habis László Ogy.képv. Eger Város polgármestere
Jordán Tamás a szombathelyi színház igazgatója
Lévai Ferenc az Aranyponty Zrt. elnök vezérigazgatója
Somorai László
Dr.Joó Ferenc akadémikus, a debreceni egyetem professzora
Csankó Zoltán színművész
Benkő László egykori Omegás

Tuza Ferenc


Egerszóláti felhasználók bejelentkezhetnek ›
  • Gépház fórum
  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

umft2

Belépés

  • Felhasználó létrehozása
  • Elfelejtett jelszó

Languages

  • English English
  • Hungarian Hungarian

Ajánlat

Egerszólát cégei - Cégfürkész.hu

EgerszalókINFO.hu

Gépház üzen

Üdv Mindenki!

Több, eddig zárolt felhasználót állítottam át aktív státuszra, be lehet lépni!

A felhasználói regisztrációt módosítottuk. Innentől az új regisztrálók bekapcsolhatják egerszólátiságukat, ezt ellenőrizzük ésatöbbi.

Gépház fórum (erről is)


careerjet.hu Heves

  • Értékesítő munkatárs, értékesítési vezető
  • Logisztikai munkatárs
  • Álláslehetőség
  • Értékesítési munkatárs
  • Fix+jutalék,nem ügynöki munka
  • Szobafestő,-mázoló,-gipszkartonozó
  • MLM + internet + gyártás globalizálva
  • Bozótirtás favágás nyiladéktisztítás
  • kérdező biztos
  • Termelési részlegvezető
tovább

Önkormányzati hírek

  • Újabb palotaeladás lett semmis
  • Dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnökének a „Többszintű Kormányzás” című nemzetközi konferencián 2012. április 19-én elhangzott összegzése
  • Csodafalu?
  • A „hatékonyság” nem mehet a demokrácia rovására - A magyar közigazgatás átalakítása, a többszintű kormányzás az európai uniós modellek tükrében
  • A jó minőségű, hazai élelmiszer a cél
tovább

Tartalom megosztás

Tartalom átvétel

Navigáció

  • Kategóriák




Önkéntes banner

Szomszédaink

Andornaktálya, Cserépfalu, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerszalók, Felsotárkány, Kerecsend, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Szomolya


Pályázat

Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-magyarországi Operatív Program

Az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló projekt.

  • Pályázati azonosító: ÉMOP-4.2.2.-2007-0254
  • A pályázat címe: Egerszólát Polgármesteri Hivatal és Egészségügyi Szolgálat akadálymentesítése
  • Pályázó : EGERSZÓLÁT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT, 3328 Egerszólát, Egri út 2., Adószáma: 15379133-2-10

A projekt költsége, forrása:

  • A projekt ÁFÁ -val számított összköltsége: 10. 728. 304 Ft
  • A támogatás mértéke: 90 %- 9. 655. 473 Ft
  • Önerő mértéke: 10 % 1. 072. 831 Ft

A kivitelező: TERMÉSKŐ Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 3413 Cserépfalu, Váraljai út 45.

A projekt megvalósításának határideje: 2009. 04.30.


Aktív fórum témák

  • Requiem az iskoláért
  • Elkészült az Olaszrizling Fesztivál 2010 programja
  • Egerszóláti felhasználók bejelentkezhetnek
  • Felhasználó regisztráció, szólátiság és anonimitás
  • Edzőterem Szóláton???
tovább

Civil hírek

  • Városi Civil Fórum - EGER
  • Változások a civil szervezetek támogatásában
  • Föld napja 2012
  • A CivilTech programról
  • Az SAP is csatlakozott a CivilTech programhoz
  • Új adományozó a CivilTech Szoftver- és Hardveradományozói Programban
  • Szombati program az egészség jegyében
  • Hangverseny a Kálvin Házban
  • Meghívó - Nyílt Nap
  • Civil Szervezetek Figyelem!
tovább

Friss hozzászólások

  • Üdv minden Szóláti embernek és azoknak akik annak érzik magukat
    1 év 25 hét
  • Pályázat
    3 év 40 hét
  • Hát emiatt
    5 év 9 hét
  • A már megkezdett témához
    5 év 10 hét
  • Hozzászólás
    5 év 14 hét
  • érdekes
  • hasznos
  • fórum
  • közérdekű adatok
  • szálláshelyek
  • önkormányzat
  • kapcsolat